Szerző: brellosjanos

  • Klubtalálkozó és Klubverseny 2025

    A tavalyihoz hasonlóan 2025-ben is lehetőségünk volt asztali bírálat keretében egy nyílt bírálaton okulni és lehetőséget adni arra, hogy egy-egy nyúl asztaltársasági díjjal felvértezve térjen haza. Az eseménynek ezen az őszön Rád adott otthont. Reggel némi kávé és beszélgetés után megkezdődött a nyulak értékelése, melyet külön köszönünk Király Attilának, külön öröm, hogy mint elmondta, szívesen…

  • Fehérvárcsurgó 2025

    2025 május 31-én került megrendezésre a XIII. Magyar Kisállatfajták Napja, mely az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok rendezvényéhez kapcsolódott. A kisállatbemutató a V-61. Alba Regia Galamb-, és Kisállatenyésztők Egyesülete szervezésében került megrendezésre, melyre meghívásukat köszönettel elfogadtuk. Klubunkat Brellos János, illetve Magosi Mihály képviselte. Az idilli környezetben megrendezett bemutató rengeteg látogatót vonzott, örülünk hogy volt lehetőségünk…

  • Klubgyűlés és szakmai nap 2025

    2025 április 5-én összegyűltek a klub tenyésztői már hagyományos módon tavasszal, a rendezvénynek ezúttal Rád adott otthont. A nap első felében klubgyűlést tartottunk, melyen Szőts Gábor klubelnök az MNYOE közgyűlésen elhangzottakat ismertette, közösen számot vetettünk az elmúlt év történéseivel, illetve meghatároztuk az idei év célkitűzéseit. Tiszteletét tette a rendezvényen Heinz László MGKSZ elnök úr, aki…

  • MGKSZ Nemzeti Kiállítás 2024

    A 2024-es Nemzeti Kiállítás az év végén fennálló sajnálatos madárinfluenza miatt 2025 februárjában került megrendezésre. A kései szezonvégi kiállításon klubunk sajnos mindösszesen három tenyésztővel, hat kiállított bakkal tudta sajnos magát csak képviseltetni, hiszen már javában a tenyésszezon derekán jártunk. A kiállított nyulak színvonala azonban nem maradt el a szokásostól, Szőts Gábor tenyészőtársunk 97,0 pontos bakja…

  • Országos nyúlkiállítás 2024

    2024 decemberében megrendezésre került az Országos Nyúlkiállítás, ahol klubunk 21 nyúllal képviseltette magát. A jó hangulatú kiállítás lehetőséget adott tanulásra, tapasztalatcserére és a fajta bemutatására. Kiállításon díjazottak: Varga László : Fajtagyőztes nőstény 97,0 pont Szomolya Krisztián: Fajtagyőztes bak 97,0 pont Varga László: Kollekció győztes: 387,0 pont Geri Zsolt: Asztaltársasági díj : 97,0 pontos bak Brellos…

  • Klubtalálkozó és klubverseny 2024

    A mi maroknyi csapatunk szeptember végén összejött egy jót nyulazni hogy okuljunk ( ahogyan már harmadik éve tesszük, így hagyománnyá válik), illetve a csapat egy része szerezzen egy kis kiállítási rutint a nagyobb megmérettetések előtt. Bár pár társunkat betegség illetve árvíz hátráltatta, de szépen összejöttünk, nyúl is volt bőven. Köszönjük Földi Gyula bátyánknak a helyszínt…

  • Alakulóülés

    2024.04.06-án Rádon megtartottuk Klubunk alakulóülését.